Spártai rekord az ASG300 Robogóverseny második futamán!

Szószerint, hiszen a 300 körös robogóverseny és az időjárás, valóban spártai hangulatot teremt.

2021.07.10-én reggel 7 órakor megkezdődött az ASG300 robogóverseny 2. Fordulója, melyet ismét a Hunakamo hozott tető alá a RabócsiRingen. A versenyen két kategóriában indulhatnak a csapatok amatőr és verseny/profi mezőny áll rajthoz. Ennek megfelelően a második futam is hasonló keretek között zajlott. Összesen 6 induló csapatunk volt, ugyanazok, akik már az első fordulón is részt vettek ám a legutóbbi hétvége azért hozott magával egy két meglepő fordulatot.

Összességében elmondható, hogy a srácok már meglévő tapasztalatokkal indultak el ismét, ami meghozta a gyümölcsét hiszen minden csapat javított az első futam eredményein. Az első csapat 12:39-kor fejezte be a 300 kört, amivel kapcsolatban később még ejtek néhány szót. Pár perccel az első befutó után megérkeztek az ezüstérmesek, ők összesen 2 perc és 2 másodperc hátránnyal, 4 óra 41 perc alatt teljesítették a 300 kört. A G. G. S. RACERS tagjai, Ondreák Péter, Gazsi Márk és Fábri Zoltán voltak, egyébként a verseny kategória két indulója közül is csupán a második helyre robizták be magukat.

A verseny sajátossága még, hogy nem csupán 300 kört kell teljesíteni, de erre összesen 5 óra áll rendelkezésre. Az amatőr kategóriában induló 4 csapatból mindösszesen egy tudta teljesíteni a körmennyiséget megadott időn belül. Ők, A Kanyarvadász Racing TM zászlója alatt induló, Lukács Tibor és Zsarecz Zoltán párossal 4 óra és 49 perc alatt rótták le köreiket, ezzel elhappolták az amatőr kategória arany medálját. A második helyen 11 körös deficittel a GasHoleRacers csapata végzett, a harmadikon pedig 16 körös elmaradással Hrabovszki Motorsport végzett.

Végül de nem utolsó sorban szeretném kiemelni Aszalós Zoltán, a Scooter Maffia csapatának egyetlen versenyzőjét, aki történetesen a verseny kategória győztesévé küzdötte fel magát teljesen egyedül. Szerény véleményem szerint 3 emberrel is brutális lehet a körülbelül 50-60 fokos aszfalton veretni reggel 7-től délután 1 óráig, mindezt teljes protektoros overallban egy maximum 50 kobcentis robogón, hát ha még egyedül vállalkozik rá az ember! Aszalós azonban nem riadt vissza a feladattól és ha már az első futamon is győzedelmeskedtek úgy döntött emel egy kicsit a téten, egyedül teljesíti a kihívást.
A paddockban ülve többször is láttam már Aszalóst leszállni a robogóról, keze lába remeg, szakad róla a víz és nem vagy benne biztos hogy állva marad még a következő másodpercekben is. De mégis állva marad és mégis visszaül a robira és mégis végig viszi, és úgy viszi végig, hogy nyer. A bravúros riderrel váltott néhány szóból kiderült, hogy valóban megterhelő feladatról volt szó, ám ha az ember ott van fejben és eldönti, hogy megcsinálja akkor megcsinálja. Saját bevallása szerint 3 kg tuti leszalad róla egy ilyen verseny alatt, így tiszta szerencse, hogy a RabócsiRingen van miből pótolni a kiesett üzemanyagot.

A következő ASG300 robogóverseny 2021. Augusztus 28-án kerül megrendezésre a Drifting.hu által szervezett az “Év Drift Bulija” azaz a TRACKWOOD drift fesztivál keretei között. A nevezés továbbra is nyitott, bárki nevezhet aki rendelkezik a megfelelő robogóval és felszereléssel. Ha pedig nem vagy egy kétkerekes típus akkor se hagyd ki ezt a remek programot, nekem elhiheted üdítő színfoltja egy igazi drift fesztiválnak. Na meg persze ha már úgyis ott vagy kötelező jelleggel a TRACKWOOD-on… És még mindig nincs vége, hiszen ha a TRACKWOOD lezajlott, veheted a cuccod és nyomás át a Leveleki-tóhoz, hiszen a Hunakamo a vérbeli benzingőzös élmény után egy SUP Versennyel is készült vendégeinek. Ott leáztathatod az arcodra ragadt gumiport! Ha érdekelnek a részletek megtalálod őket weboldalainkon és facebook oldalainkon.

Eredmények

Hely No. Csapatnév Versenyző #1 Versenyző #2 Versenyző #3 Nemzetiség Kategória Körök száma Legjobb idő Diff. Teljes idő
1 7 Scooter Maffia Aszalós Zoltán HUN Verseny 300 52:112 4:39:01.865
2 16 G.G.S. RACERS Ondreák Péter Gazsi Márk Fábri Zoltán HUN Verseny 300 52:233 4:41:04.525
3 3 Kanyarvadász Racing TM Lukácsi Tibor Zsárecz Zoltán HUN Széria (Gyári) 300 54:646 4:49:59.088
4 9 GasHoleRacers Iván Tamás Varga Dániel HUN Széria (Gyári) 289 57:459 11 kör 5:00:11.181
5 1 Hrabovszki Motorsport Hrabovszki Mihály Szabó Zoltán HUN Széria (Gyári) 284 58:917 16 kör 5:00:10.555
6 6 Fogd Meg a Söröm TIM Grózinger Zsolt Nagy János Csiky Antal HUN Széria (Gyári) 269 01:01:006 31 kör 5:00:24.258

Fotók a versenyről

Teljes album megtekintése

INFORMÁCIÓK

  • Cím

    Rabócsiring, 4326 Máriapócs, Hrsz 094 3 (Térkép)

    GPS: 47.862849, 22.028056

  • Július 9.

    • 17:00 Iroda / Kemping / Depó nyitása
    • 18:00 – 20:00 Regisztráció / Gépátvétel
    • 19:00 – 20:00 Eligazítás versenyzőknek
  • Július 10.

    Verseny nap

    • 06:30 Depó nyitása
    • 07:30 szabad edzés / bemelegítés
    • 08:00 Rajt ASG300 motorverseny
    • 13:00 Leintés ASG300 motorverseny
    • 13:30 Díjátadó ASG300 motorverseny
    • 13:30 Ladaracing gála és Drift edzések
    • 21:00 Party / Topless Show
  • Július 11.

    • 06:30 Depó nyitása
    • 07:00 Drift edtés
    • 08:30 Lada körverseny
    • 10:00 Drift kvalifikációk
    • 11:30 Lada körverseny látványkörök
    • 13:00 Drift Pro2 Top16/8/4/FINAL
    • 15:00 Lada felvonulás
    • 16:00 Drift ProTop16/8/4/FINAL
    • 17:30 Ladaracing All Star Gála Top 24/16/8/4/FINAL
    • 20:00 Díjátadók

Nézői belépőjegyedet a Drifting.hu Shopjában tudod megvásárolni!

A belépőjegy nem csak a robogóversenyre érvényes, hanem látogathatod vele a drift versenyt és minden egyéb, azon a hétvégén a Rabócsiringen tartott eseményt is.